2011. január 12., szerda

Ördög és angyal

VÁLASZTANOD KELL!



A bizonytalanság korát éljük!
                                    
          Akár tudatában van, akár nem, tény, hogy Ön szüntelenül arra kényszerül, hogy döntéseket hozzon és különböző lehetőségek közül, válasszon. Állandóan határoznia kell, hogy ezt vagy azt akarja tenni, vagy egyáltalán semmit sem kíván tenni. Azt az egyet azonban, hogy ne döntsön, és ne válasszon, soha nem teheti meg. Ilyen az életben nem fordulhat elő. Még az az elhatározás is, hogy semmit (tényleg semmit) sem tesz, éppen úgy elhatározás, mint az a döntés, hogy valamit tesz.
         Azzal az elhatározással azonban, hogy semmit sem tesz, már választott valamit, és ez eldönti, hogy megkapja-e, amit kíván, vagy sem. Ha nem tesz semmit, nem is kap semmit. Ha egy esedékes döntést elodáz, vagy megpróbál félve elkerülni, valójában akkor is választ a tétlenséget választja.
         Ha azonban egyszer már eldöntötte, hogy valamivé (sikeressé, híressé stb.) válik akkor logikus módon tennie is kell valamit – és így választás előtt áll, hogy az élet szövevényes ösvényei közül melyiken induljon el.
         Választania kell, milyen cselekedeteket hajt végre, milyen emberekhez csatlakozik és milyen ügyek mellé áll. El kell döntenie, hogy milyen állást akar vállalni és melyik városban, hogy milyen környéken akar lakni, és hogy milyen partnerrel milyen életcélokra kíván törekedni.
          Választania kell!
         Ezeket a döntéseket senki sem hozhatja meg Ön helyett. Önnek magának kell döntenie.
         Ha valaki nem tudja, mit akar, akkor nincs életcélja, amelynek elérésére törekedhetne. Ha nem tudja, mi mellett döntsön, akkor a számára megfelelő, értelmes élet keresése közben tévútra jut. De még ha tudja is, hogy mit akar és hogy mi mellett döntött, az sem garantálja, hogy eléri, amit az életben el akar érni. Azt is tudnia kell, hogyan cselekedjen.
         Azok az emberek, akik jó képességeik ellenére sem tudtak sikereket elérni, mindig találnak mentséget a maguk számára. Valamely valós vagy képzelt hátrányos helyzettel kell megküzdeniük, és ez természetesen nem az ő hibájuk. (ez sohasem az Ő hibájuk) Ezzel persze nem akarjuk állítani, hogy nincsenek olyan emberek, akik valóban hátrányos helyzetben vannak. Természetesen vannak ilyen emberek.
         Bizonyos értelemben azonban mindnyájunkra igaz ez – kinél komolyabb, kinél enyhébb formában – még ha nem vagyunk is tudatában, hogy a gátló tényezők legyőzése akaraterőt és nem kevés erőfeszítést igényel.
         A kényelmesek többnyire arra hivatkoznak, hogy „holnap is nap lesz”. Ha azonban Ön a munkát és tevékenységeket holnapra halasztja, azzal nemcsak a ma munkájától szabadul meg, hanem egyúttal a holnap sikerétől is. Ezért, tegye, amit tennie kell, még akkor is – sőt akkor leginkább – ha egyáltalán nincs kedve hozzá. Meglepetéssel fogja tapasztalni, hogy elegendő energiája van arra, hogy mindent elintézzen, amit tervezett. Ahhoz hogy vállalkozó szellemet érezzen magában, egész egyszerűen vállalkoznia kell valamire – és pedig MOST RÖGTÖN!  


                        „Ha mindent nyerhetsz, és semmit nem veszíthetsz, CSELEKEDJ AZONNAL !”


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése