Hogyan jönnek létre az adósságok?
Azt mondják fogyasztói társadalomban élünk. Carpe Diem! Élj a mának! Megveszem magamnak, mert megérdemlem. Ezt sugallja a Tv, a bulvárlapok, a környezet. Manapság hitelre vásárolni sokak számára vált természetessé. Célunk lett az azonnali jólét. Azáltal, hogy hiteleket veszünk fel, megpróbáljuk – valódi háttér nélkül – kiélvezni a még el sem ért jómód előnyeit
Adósságok általában akkor jönnek létre, ha valaki pillanatnyi fájdalmat akar elkerülni: ha valamiről le kell mondanunk, amire hevesen vágyunk, az fájdalmat okoz.
Mindannyian tudjuk, hogy hosszú távon a teljes eladósodás fájdalmas következményei sokkal nagyobbak, mint a pillanatnyi lemondás okozta szomorúság. Hiába okos ez a felismerés, ha az elmúlt 4000 évben nem vezetett odáig, hogy a fogyasztói hitel intézményét megszüntethettük volna. Az adósságok ugyanis nem racionális alapon jönnek létre.
Ahhoz hogy megértsük, milyen erősen befolyásolja cselekedeteinket a most–örömet- átélni- és–fájdalmat–elkerülni program, szeretnék elmesélni egy történetet a régi babiloniakról.
Már az ókorban a babiloniak is éltek a fogyasztói hitel lehetőségével. Ők a mai bankok őseihez, a pénzkölcsönzőkhöz jártak, akik hasonló kérdéseket tettek fel, mint amelyek számunkra is ismeretesek a mai banki megbeszélésekből, például:” Van-e önnek biztosítéka?” Egy babiloni a manapság szokványos fedezeteken kívül még egy dolgot felajánlhatott - önmagát. Így aztán virágozhatott a pénzkölcsönzés, hiszen mindenki hitelképes volt, saját magát mindenki eladhatta. Ha egy babiloni a kölcsönt nem tudta visszafizetni, eladták rabszolgának. Mint ahogy manapság elárvereznek egy házat, úgy került egy-egy ember is a kalapács alá. Tízből kilenc rabszolga végül is a hírhedt falnál végezte.
Ókori történészek, így például a görög történetíró, Hérodotosz leírásai alapján tudjuk, hogy a babiloni városfal az antik világ hét csodája közé tartozott. A Nabupolasszar uralkodása alatt kibővített fal 50 m magas, 18 Km hosszú és olyan széles volt, hogy hat egymás mellett menetelő ló elférhetett rajta.
A falat rabszolgák építették. A munka iszonyatos nehéz volt. Az izzó napon a rabszolgák szünet nélkül hordták a követ. Legtöbbjük három éven belül meghalt. Ha a fáradtságtól összeestek, az őrök ostorral verték őket, és ha már nem bírtak felállni, egyszerűen lelökték őket az útról, hogy a sziklákról lezuhanva szörnyethaljanak. Éjjel aztán összeszedték a holttesteket.
Ez a látvány a babiloniak számára mindennapos volt. A robotoló rabszolgák jelenléte minden babiloni lakos számára kézzelfogható valóságként létezett. Érdekes, hogy a falnál dolgozó rabszolgák kétharmada nem az ellenséges hadifoglyokból került ki, hanem az önmagukat elárverező, szabadságukat kockára tévő babiloniakból.
Feltehetnénk a kérdést: Hogyan lehetett valaki ennyire ostoba, hogy ilyen kockázatot vállalt? Hogyan adhatta önmagát zálogba, ha tudta, hogy milyen következményekkel járhat ez az elhatározás?
A válasz egyszerű: az emberi agy most akar örömet, és most nem akar fájdalmat. A jelen tudata jóval erősebb és intenzívebb, mint a szabadságról való lemondás és a rabszolgasors lehetséges jövőképe. Mindebből az következik, hogy az analizáló értelem nem visz minket messzire. Az a kijelentés: „ Pontosan fel tudom mérni, hogy ha adósságot csinálok, nyomorba dönthetem magam”, sem, régen sem ma nem tette meg a hatását. Habár velünk már tényleg nem történhetnek meg olyan szörnyűségek, mint a babiloniakkal – mégis könnyen kerülhetünk a rabszolgasorshoz hasonló nincstelenségbe, ha eladósodunk.
A HITEL!
Ez is egy esély
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése