Hagyd abba, add fel, nincs esély, ezt hallom néha
Túl sok minden szól ellened, itt nyerni nincs remény.
Ha elborít a csüggedés, s lehorgasztom fejem.
Felidézem, mit láttam én egy régi versenyen.
Az emlékkép reményt sugall, amint eszembe jut
Újjászületni érzem a régi kisfiút.
Sok kis legény, kis férfiak a futóversenyen,
Nagy izgalom, nagy félelem, még jól emlékezem.
A rajtvonalon álltak ők, mind győzelemben hitt,
Vagy holtversenyben nyerni tán, vagy lenni második.
A pálya szélén ott feszít sok szurkoló apa,
Minden fiúnak most kell mindent megmutatnia.
Harsan a síp, indulnak ők, szívükben vágy hevül
Mind arra vágyik, ő legyen a hős csak egyedül.
S kiváltképp így az egyikük, kit apja elkísért.
Az elsők között futok, apám oly büszke lesz ezért.
Ám lába alá hirtelen egy fűcsomó került,
A győzni vágyó kisfiú megbotlott és elterült.
Egyensúlyáért kapkodott, széttárta karjait.
A nézősereg kuncogott, látván, hogy elbukik.
S elbukott minden remény, míg fekve ott maradt,
Csak azt kívánta, tűnne el tüstént a föld alatt.
Ám apja látta, hogy fia milyen nagy bajban van
Tekintetével üzente…
KELJ FEL, ÉS GYŐZZ FIAM!
Fölállt hamar, még semmi vész ledolgozható
A távolság, amennyivel vezet a sok futó.
Nyargalt a többiek után, megint győzni akart,
De buzgalmában megcsúszott és újra elhasalt.
Bár föl se keltem volna ott, így kettős a szégyenem,
Már indulnom is hiba volt, futnom reménytelen.
KELJ FEL, ÉS GYŐZZ FIAM!
A nevető arcok között apja magányos tekintetével
Így üzent
Felugrott és indult tovább, tíz métert vesztett el,
Hogy ezt behozza-gondolta- keményen futni kell.
Hat-nyolc métert könnyedén ledolgozott.
De olyan nagyon iparkodott, hogy ismét felbukott.
Legyőzötten hever szegény, szeméből könny pereg,
Minek szaladni, harmadszor fölkelni sem merek.
Odalett így minden remény és minden akarat,
Úgy elcsüggedt és az élbolytól oly messze elmaradt.
Vesztettem – így gondolkodott – a szégyen rám ragadt,
De apja is eszébe járt s rájött, ezt nem szabad.
KELJ FEL! - hallott egy suttogást, hallotta hangtalan.
KELJ FEL, ÉS FOGLALD EL HELYED,
FELADNOD SOHA NEM SZABAD!
EREDJ ÉS GYŐZZ, FIAM!
A belső hang erőt adott, kelj fel, szólt valahol.
A győzelemnek egy titka van, kelj fel, ha elbukol.
Új céllal, és új erővel ismét feltápászkodott,
Győzz, vagy veszíts – így szólt a hang – feladni nem fogod.
Az élmezőny már messze járt, de ő futott – futott,
Mintha győzhetne, úgy rohant s mindent beleadott.
Bár három ízben elbukott, még mindig futott tovább,
Esélye nyerni nincs, mégis a célig meg sem állt.
A győztes már célba ért büszkén és boldogan,
Ő nem bukott, nem szégyenült meg, örülni módja van.
S hősünk is beérkezett az utolsó helyen,
Lesütött szemmel ért oda, ne lássam szégyenem.
Ám üdvrivalgás tört ki nyomban, nagyobb, mint előbb,
A közönség, mint győzteseket, úgy ünnepelte őt.
Apjának ennyit szólt csupán – jól elszúrtam, nahát –
Nekem te győztél – mondta az – hisz tovább futottál,
És most, ha minden oly sötét, a gond és baj elborít,
Egy kisfiú emléke ma sokat segít.
Az élet is csak verseny, melyben sok futó lohol.
A győzelemnek egy titka van, kelj fel, ha elbukol.
Hagyd abba, add fel, nincs esély – biztatnak hasztalan,
Mert bennem szól a másik hang …
KELJ FEL! ÉS GYŐZZ FIAM !
(ismeretlen)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése